Samsung EI-T5300 User Manual - Page 278

Samsung EI-T5300 Manual

Page 278 highlights

„HARMADIK FÉL TULAJDONÁT KÉPEZŐ TARTALMAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK AZ ADOTT ÁLLAPOTUKBAN HASZNÁLHATÓK. A SAMSUNG NEM FELEL AZ ÍGY ELÉRHETŐ, BÁRMELY CÉLBÓL BIZTOSÍTOTT TARTALMAKÉRT ÉS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT, SEM KIFEJEZETTEN, SEM BELEÉRTENDŐEN. A SAMSUNG KIFEJEZETTEN KIZÁRJA BÁRMILYEN BENNE FOGLALT JÓTÁLLÁS FELELŐSSÉGÉT, BELEÉRTVE, DE NEM KORLÁTOZVA A KÖVETKEZŐKRE: KERESKEDELEMRE VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS VAGY EGY MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS. A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKEN KERESZTÜL ELÉRT TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT, IDŐSZERŰSÉGÉT, JOGSZERŰSÉGÉT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT,BELEÉRTVE A GONDATLANSÁGOT, NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE, SEM A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATBAN, SEM AZON KÍVÜL, SEMMIFÉLE KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SÉRÜLÉSÉRT, ÜGYVÉDI DÍJAKÉRT, KÖLTSÉGEKÉRT, VAGY BÁRMILYEN MÁS KÁRÉRT, AMELY BÁRMIFÉLE TARTALOMRA VAGY SZOLGÁLTATÁSRA VEZETHETŐ VISSZA, AKÁR EZEKKEL KAPCSOLATOS, VAGY EZEKBEN TARTALMAZOTT INFORMÁCIÓK OKÁN, AKÁR EZEK ÖN VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL ERED, MÉG AKKOR SEM, HA AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRE FELHÍVTÁK A FIGYELMÉT." Harmadik fél által biztosított szolgáltatások bármikor felmondásra vagy megszakításra kerülhetnek; a Samsung nem állítja és nem garantálja, hogy bármely tartalom vagy szolgáltatás egy adott időszakon keresztül elérhető marad. A harmadik felek a tartalmakat és szolgáltatásokat hálózatokon és továbbító berendezéseken keresztül biztosítják, amelyek felett a Samsungnak nincs ellenőrzése. A jelen kizárás általánosságának korlátozása nélkül a Samsung kifejezetten elhatárolódik minden felelősségtől vagy kötelezettségtől az eszközön keresztül elérhető bármely szolgáltatás vagy tartalom megszakítására vagy felfüggesztésére vonatkozóan. A Samsungot semmiféle felelősség és kötelezettség nem terheli a tartalmakhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyfélszolgálatok tekintetében. A tartalomhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó minden kérdéssel vagy igénnyel közvetlenül az adott tartalom vagy szolgáltatás szolgáltatójához kell fordulni. Magyar 277

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 54
  • 55
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 65
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 71
  • 72
  • 73
  • 74
  • 75
  • 76
  • 77
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 93
  • 94
  • 95
  • 96
  • 97
  • 98
  • 99
  • 100
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 106
  • 107
  • 108
  • 109
  • 110
  • 111
  • 112
  • 113
  • 114
  • 115
  • 116
  • 117
  • 118
  • 119
  • 120
  • 121
  • 122
  • 123
  • 124
  • 125
  • 126
  • 127
  • 128
  • 129
  • 130
  • 131
  • 132
  • 133
  • 134
  • 135
  • 136
  • 137
  • 138
  • 139
  • 140
  • 141
  • 142
  • 143
  • 144
  • 145
  • 146
  • 147
  • 148
  • 149
  • 150
  • 151
  • 152
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 161
  • 162
  • 163
  • 164
  • 165
  • 166
  • 167
  • 168
  • 169
  • 170
  • 171
  • 172
  • 173
  • 174
  • 175
  • 176
  • 177
  • 178
  • 179
  • 180
  • 181
  • 182
  • 183
  • 184
  • 185
  • 186
  • 187
  • 188
  • 189
  • 190
  • 191
  • 192
  • 193
  • 194
  • 195
  • 196
  • 197
  • 198
  • 199
  • 200
  • 201
  • 202
  • 203
  • 204
  • 205
  • 206
  • 207
  • 208
  • 209
  • 210
  • 211
  • 212
  • 213
  • 214
  • 215
  • 216
  • 217
  • 218
  • 219
  • 220
  • 221
  • 222
  • 223
  • 224
  • 225
  • 226
  • 227
  • 228
  • 229
  • 230
  • 231
  • 232
  • 233
  • 234
  • 235
  • 236
  • 237
  • 238
  • 239
  • 240
  • 241
  • 242
  • 243
  • 244
  • 245
  • 246
  • 247
  • 248
  • 249
  • 250
  • 251
  • 252
  • 253
  • 254
  • 255
  • 256
  • 257
  • 258
  • 259
  • 260
  • 261
  • 262
  • 263
  • 264
  • 265
  • 266
  • 267
  • 268
  • 269
  • 270
  • 271
  • 272
  • 273
  • 274
  • 275
  • 276
  • 277
  • 278
  • 279
  • 280
  • 281
  • 282
  • 283
  • 284
  • 285
  • 286
  • 287
  • 288
  • 289
  • 290
  • 291
  • 292
  • 293
  • 294
  • 295
  • 296
  • 297
  • 298
  • 299
  • 300
  • 301
  • 302
  • 303
  • 304
  • 305
  • 306
  • 307
  • 308
  • 309
  • 310
  • 311
  • 312
  • 313
  • 314
  • 315
  • 316
  • 317
  • 318
  • 319
  • 320
  • 321
  • 322
  • 323
  • 324
  • 325
  • 326
  • 327
  • 328
  • 329
  • 330
  • 331
  • 332
  • 333
  • 334
  • 335
  • 336
  • 337
  • 338
  • 339
  • 340
  • 341
  • 342
  • 343
  • 344
  • 345
  • 346
  • 347
  • 348
  • 349
  • 350
  • 351
  • 352
  • 353
  • 354
  • 355
  • 356
  • 357
  • 358
  • 359
  • 360
  • 361
  • 362
  • 363
  • 364
  • 365
  • 366
  • 367
  • 368
  • 369
  • 370
  • 371
  • 372
  • 373
  • 374
  • 375
  • 376
  • 377
  • 378
  • 379
  • 380
  • 381
  • 382
  • 383
  • 384
  • 385
  • 386
  • 387
  • 388
  • 389
  • 390
  • 391
  • 392
  • 393
  • 394
  • 395
  • 396
  • 397
  • 398
  • 399
  • 400
  • 401
  • 402
  • 403
  • 404
  • 405
  • 406
  • 407
  • 408
  • 409
  • 410
  • 411
  • 412
  • 413
  • 414
  • 415
  • 416
  • 417
  • 418
  • 419
  • 420
  • 421
  • 422
  • 423
  • 424
  • 425
  • 426
  • 427
  • 428
  • 429
  • 430
  • 431
  • 432
  • 433
  • 434
  • 435
  • 436
  • 437
  • 438
  • 439
  • 440
  • 441
  • 442
  • 443
  • 444
  • 445
  • 446
  • 447
  • 448
  • 449
  • 450
  • 451
  • 452
  • 453
  • 454
  • 455
  • 456
  • 457
  • 458
  • 459
  • 460
  • 461
  • 462
  • 463
  • 464
  • 465
  • 466
  • 467
  • 468
  • 469
  • 470
  • 471
  • 472
  • 473
  • 474
  • 475
  • 476
  • 477
  • 478
  • 479
  • 480
  • 481
  • 482
  • 483
  • 484
  • 485
  • 486
  • 487
  • 488
  • 489
  • 490
  • 491
  • 492
  • 493
  • 494
  • 495
  • 496
  • 497
  • 498
  • 499
  • 500
  • 501
  • 502
  • 503
  • 504
  • 505
  • 506
  • 507
  • 508
  • 509
  • 510
  • 511
  • 512
  • 513
  • 514
  • 515
  • 516
  • 517
  • 518
  • 519
  • 520
  • 521
  • 522
  • 523
  • 524
  • 525
  • 526
  • 527
  • 528
  • 529
  • 530
  • 531
  • 532
  • 533
  • 534
  • 535
  • 536
  • 537
  • 538
  • 539
  • 540
  • 541
  • 542
  • 543
  • 544
  • 545
  • 546
  • 547
  • 548
  • 549
  • 550
  • 551
  • 552

Magyar
277
„HARMADIK FÉL TULAJDONÁT KÉPEZ
Ő
TARTALMAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK
AZ ADOTT ÁLLAPOTUKBAN HASZNÁLHAT
Ó
K. A SAMSUNG NEM FELEL
AZ ÍGY ELÉRHET
Ő
, BÁRMELY CÉLB
Ó
L BIZTOSÍTOTT TARTALMAKÉRT
ÉS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT, SEM KIFEJEZETTEN, SEM BELEÉRTEND
Ő
EN.
A SAMSUNG KIFEJEZETTEN KIZÁRJA BÁRMILYEN BENNE FOGLALT
J
Ó
TÁLLÁS FELEL
Ő
SSÉGÉT, BELEÉRTVE, DE NEM KORLÁTOZVA A
KÖVETKEZ
Ő
KRE: KERESKEDELEMRE VONATKOZ
Ó
J
Ó
TÁLLÁS VAGY EGY
MEGHATÁROZOTT CÉLRA VAL
Ó
ALKALMASSÁGRA VONATKOZ
Ó
J
Ó
TÁLLÁS.
A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKEN KERESZTÜL ELÉRT
TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT,
ID
Ő
SZER
Ű
SÉGÉT, JOGSZER
Ű
SÉGÉT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS SEMMILYEN
KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT,BELEÉRTVE A GONDATLANSÁGOT, NEM VONHAT
Ó
FELEL
Ő
SSÉGRE, SEM A SZERZ
Ő
DÉSSEL KAPCSOLATBAN, SEM AZON KÍVÜL,
SEMMIFÉLE KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY
KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SÉRÜLÉSÉRT, ÜGYVÉDI DÍJAKÉRT, KÖLTSÉGEKÉRT,
VAGY BÁRMILYEN MÁS KÁRÉRT, AMELY BÁRMIFÉLE TARTALOMRA VAGY
SZOLGÁLTATÁSRA VEZETHET
Ő
VISSZA, AKÁR EZEKKEL KAPCSOLATOS,
VAGY EZEKBEN TARTALMAZOTT INFORMÁCI
Ó
K OKÁN, AKÁR EZEK ÖN VAGY
BÁRMELY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATÁB
Ó
L ERED, MÉG AKKOR SEM,
HA AZ ILYEN KÁROK LEHET
Ő
SÉGÉRE FELHÍVTÁK A FIGYELMÉT.”
Harmadik fél által biztosított szolgáltatások bármikor felmondásra vagy
megszakításra kerülhetnek; a Samsung nem állítja és nem garantálja, hogy
bármely tartalom vagy szolgáltatás egy adott id
ő
szakon keresztül elérhet
ő
marad. A harmadik felek a tartalmakat és szolgáltatásokat hálózatokon
és továbbító berendezéseken keresztül biztosítják, amelyek felett a
Samsungnak nincs ellen
ő
rzése. A jelen kizárás általánosságának korlátozása
nélkül a Samsung kifejezetten elhatárolódik minden felel
ő
sségt
ő
l vagy
kötelezettségt
ő
l az eszközön keresztül elérhet
ő
bármely szolgáltatás vagy
tartalom megszakítására vagy felfüggesztésére vonatkozóan.
A Samsungot semmiféle felel
ő
sség és kötelezettség nem terheli a
tartalmakhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyfélszolgálatok
tekintetében. A tartalomhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó minden
kérdéssel vagy igénnyel közvetlenül az adott tartalom vagy szolgáltatás
szolgáltatójához kell fordulni.